Régóta szenvedek benőtt körömtől, aminek a vágása kész rémálom volt idáig. Örülök, hogy rátaláltam a Magic Clipper csomagra. A körömcsípő szuperül vág, végre fájdalmak nélkül tudom ápolni körmeimet. Az ajándék csomaggal édesanyámat leptem meg, nagy segítség lesz neki.
Bodor Alexandra – Balatonfüred
Utóbbi időben már sportolni is alig tudtam, annyira fájt a körmöm. Hagyományos ollókkal kész kínzás volt levágni a körmeimet. Nem bántam meg, hogy a körömvágó csomag mellett döntöttem. Szuper a minősége, mindegyik eszközt jól tudom használni, azóta a gyulladásom is enyhült. Boldog vagyok, hogy 2 csomagot is kaptam ezért az árért, párom is imádja.
Szarka Tamás – Kecskemét
Sajnos eléggé megvastagodott a köröm a lábamon. Sok csipeszt és ollót is elhasználtam. Volt, hogy meg is vágtam magam körömápolás közben, mivel az olló pengéje megcsúszott. Ennek hatására kerestem jobb megoldást. A fogóval álomszerűen le tudom vágni körmeimet, nagyon éles, ugyanakkor biztonsággal használhatom.
Faidt Jenőné – Vámosszabadi
Nagyszerű, hogy kézre és lábra is tudom használni. Végre nem kell hosszú órákat pedikűrösnél vagy manikűrösnél töltenem. Ennyi pénzért 2 db teljes készlethez jutottam, ami nagy örömmel tölt el.
Takács Nikoletta – Budapest
Először a kezemen próbáltam ki, nagyon könnyen levágta a hosszabb körmeimet is. Azután lábujjaimon is leteszteltem, öröm vele vágni! Jó dolog, hogy nem kell nagy erőt kifejtenem, gyorsan tudok vele haladni. Remek a fogása is, biztonságos, nem csúszkál a kezemben.
Pákozdi Katalin – Üröm
Páromnak vásároltam ajándékba, mivel sokat szenvedett mostanában a körömvágással. Nagyon meg van vele elégedve, a körömbenövése is láthatóan javult tőle. Azt mondja, sosem volt még ilyen könnyű a körömvágás, mint a Magic Clipper PRO csomaggal.
Kollár Sándor – Miskolc
A Magic Clipper PRO professzionális köröm kozmetikai csomaggal megkönnyítheted a körömvágást. Ez a hölgyek és urak számára is alkalmas komplett készlet elbánik a megvastagodott, benőtt, gyulladt körmökkel is, egyszerűvé teszi azok ápolását.
Jellemzők: